Egy átvilágított tüdőről szól Babits hangja? Hogy is van ez?

Röngenleleteket ábrázoló műanyag képlemezekből készítettek Berliner-féle hanglemezeket a nyersanyag-ínséges '30-as, '40-es években.

A gramofonlejátszók elterjedésével egy időben, ugyan jóval kisebb példányszámban, de megjelentek a hangfelvétel készítésére alkalmas lemezvágógépek is, amelyek segítségével „üres", sima felületű műanyag-, illetve lakkréteggel bevont korongokba vagy akár röntgenlemezre karcolták a barázdákat.

A kórházakból származó, exponált és előhívott, majd leselejtezett röntgenfilmek megfeleltek a célnak. Az egyik, olykor mindkét oldalán fényérzékeny emulzióval bevont celluloidlapok elegendően vastagok és strapabíróak voltak ahhoz, hogy a felületükbe karcolt barázdák megörökíthessék a korszak tánczenéit, népszerű dalait, politikusi beszédeit, és még megannyi mindent, amit rádiósugárzásra érdemesnek tartottak. Micsoda punkság volt...

Az 1930-as években Babits Mihály felesége, Török Sophie felkérte Makai István elektromérnököt, hogy rögzítse a rádióban elhangzó Babits-, valamint Bartók-műveket. Később, a háború alatt Makai mint haditudósító járta felvevő berendezésével a frontvonalat, így ez idő alatt Török Sophie maga örökítette meg a számára érdekesnek ígérkező műsorokat. Makai István használt először hanghordozó gyanánt kiselejtezett röntgenfelvételeket.

Hogyan került röntgenlemezre Babits hangja?

A Múzeumok Éjszakáján már bemutattunk néhány röntgenlemezt (a kép bal szélén)

A röntgenlemez kizárólag Magyarországon terjedt el. Sajátossága, hogy a barázdákat röntgenfelvételek felületére vágták. A vékony és lágy alapanyagnak köszönhetően rendkívül sérülékeny hanghordozó. Nedvesség hatására a külső emulziós réteg oldódik, ami a barázdák teljes és végleges megsemmisüléséhez vezethet. Tárolásánál és lejátszásánál igen körültekintően kell eljárni. Az OSZK Török Sophie–Babits–hagyatékában számos Makai István által rögzített felvétel maradt fenn.